Az Inda gépházblogja

Nevet változtatott az i2

Az Index.hu címlapján lévő i2 doboz, valamint az i2 címlap nevet változtat: Blog.hu Címlap!-ként elérhető. A felület funkciója marad az, ami eddig is volt: a blog.hu-n vezetett blogok aktuális, arra érdemes posztjainak kiemelt helyet biztosító tartalmi közeg.

blogcimlap.jpg

De miért kellett megváltoztatni a nevét? A dolog hátteréről annyit, hogy több év elteltével is félrevezető lehetett, hogy az Index és az i2 miként kapcsolódik össze, illetve összekapcsolódik-e egyáltalán. Most tisztázzuk ezt a dolgot. Röviden: két külön vállalatról és szervezeti egységről van szó, így az egyik nincs hatással a másik tartalmi összetételére. Ez már 2017 óta így megy. Egyébként a névváltozás nem új találmány, még az Index2 i2-re keresztelése is azt a célt szolgálta, hogy jobban megkülönböztethető legyen a két felület.

A Blog.hu Címlap! csak nevében változik, működésében nem, tehát a Blog.hu Címlap!-ot tartalommal ellátó független bloggerek és szerzők dolga változatlan: a megszokott módon és felületen írhatnak és  küldhetik kiemelésre szánt posztjaikat. Az olvasók pedig gondosan válogatott blogposztokkal találkozhatnak.

Az Inda-Labs Zrt. friss kiemelési alapelveiért katt ide.

Nem találtál választ? Írj nekünk! Írok nektek!