Két Indafon Csütörtök után már csak egy következne a hivatalos program szerint, a lelkesedés azonban a jelek szerint a ti és a mi oldalunkon egyaránt akkora, hogy meghosszabbítjuk a sorozatot.
Így nem csak e hét csütürtökön, de még egy, talán két további alkalommal lehet majd kérni próbaegyenleget! Ha valaki eddig is mindegyik ajándék feltöltést begyűjtötte, és a jövőben is így tesz, akár 1 órát is hívhat próbaegyenlegével pl. vezetékes telefonszámokat.
Az eddigi visszajelzések szerint sokan vannak, akik az Indafon Csütörtök akcióval próbálták ki először, hogy milyen a számítógépről hagyományos telefonszámokat tárcsázni. A többség elsőre mobilt hív, de vannak, akik inkább hosszú vezetékes beszélgetésekre, vagy a külföldi ismerős felhívására költik ajándék egyenlegüket. Sokan egészítik ki rögtön saját feltöltéssel a tesztegyenleget, itt elsőre az 1500 forintos Általános Egyenleg a legnépszerűbb.
Sok hasznos visszajelzés is érkezett az elmúlt két hétben, így már a héten lesz Indafon frissítés, amely támogatja majd pl. a csak lakóhely szerinti ismerőskeresést.
Három nap múlva ismét Indafon Csütörtök!